Gondolatolvasás mindenkinek!
Mi leszel, ha nagy leszel? Gondolatolvasó.
Ezzel az egyszerű és meghökkentő válasszal állt elő egy apró lény a környezetemben. Lévén anyuka a spirituális tanok búvárja, nem lepődtem meg. De mégis. Gondolatolvasó? Az szeretnék én is lenni. De mit kell ahhoz tenni? Van ilyen iskola? Nincs. Lehetne? Lehetséges egyáltalán a gondolatolvasás?
A téma megközelítéséhez először meg kell határozni azt, mi is a gondolatolvasás.
Ma sok népszerű sorozatban szerepel hasonló foglalkozás, gondoljunk csak a Mentalistára vagy Hazudj, ha tudsz arc és testbeszéd elemző Dr. Cal Lightmanjére. Ők bizony azelőtt tudják, hogy valakinek mi jár a fejében, hogy ők maguk szeretnék közölni. Tehát megfogalmazhatjuk, hogy aki ismeri a gesztusok, az arc mimika rezzenéseit, az bizony tudja, mi is jár a másik kobakjában. Gondolatolvasás egyenlő: mimika és gesztus ismeret.
A második körben szót ejthetünk a véletlenül elejtett szavakról vagy mondatokról, melyek a metanyelv labirintusába vezetnek bennünket. A Macquire értelmező szótár így határozza meg a metanyelvet: ‘olyan nyelv, amely másként kódolja a gondolatokat, mint a természetes nyelv’. Tehát ez a metanyelv, a nyelvben rejtőzködő nyelv. Hoppá. Micsoda gondolati csavar. A reklámok sokszor használnak metanyelvet. Sőt, Allan Pease, aki a mimika, gesztusok és a metakommunikáció nagymestere, könyveiben felvonultat egy hadseregnyi metanyelv-metaforát. Ilyen például a sorban állás közben elhangzó: ‘Ide tetszik várni?’ Mely metanyelvre lefordítva, így hangzik: ‘Tényleg muszáj most zavarni engem?’ A pultos meta kommunikál. Tehát nem azt mondja, amit gondol, de mi szemfüles gondolatolvasó tanoncok rájöhetünk, mit is akar. Sajnos önmagában a meta nyelvvizsga inkább zűrzavart okozna. Senki nem akarja, hogy állandóan mögöttes jelentést keressenek a szavai mögött.
[stextbox id=”portal”]
Ezt most nem azért mondta, mert tényleg segíteni akar, igaz?
De asszonyom. Őszintén szeretnék segíteni. Elvégre örülnék neki, ha vásárolna!
Aham. És ezzel mit akar VALÓJÁBAN mondani?
[/stextbox]
A keresztbetett karok jelenthetnek visszahúzódást, de azt is, hogy az illetőnek így kényelmes. A félreértés lehetősége több mint 50-50%. Így az első két leckét még a profik is sokszor elvétik. Mégis, mi lehet akkor a kulcs ehhez az igen vonzó „foglalkozáshoz”?
Magamból indulok ki
Egy mondás szerint, ismerd meg magad és akkor megismered a másikat is. Nos, ezek szerint, ha én a csokis fánkra gondolok, akkor a másik is? Nem. Ez már valamiféle telepátia vagy akaratmágia lenne. Azonban rejt a mondás némi bölcsességet. A gondolatok az agy szüleményei. Az agyunkat felfoghatjuk egy nagy doboznak, vagy valamiféle gépnek, ami különböző részekből áll. Minden rész felelős valamiért. A memóriánk az emlékekért, a bal agyfélteke a beszéd, a nyelv, a logikus gondolkodás színtere, mely érzékeli a félelmet és az időt. Míg a jobb agyfélteke felismer, eligazodik a térben, reagál a belső érzésekre (intuíció), meta-kommunikál. Tehát, már azt a kérdést is feltehetnénk, melyik agyféltekénket akarjuk olvasni?
Az agy gondolatgyártó mechanizmusa tulajdonképpen nem egyetlen rész vagy szakasz. A gondolatok elektromos kisülések. Bár a gondolatok újra és újra megismétlődnek, így válnak személyiségünk, emlékeink, tapasztalataink alkotóelemeivé. Motiválnak és megijesztenek. Mérhetjük őket, de a keletkezésüket nem tudjuk befolyásolni. Egy gondolat megszületik, aztán eltűnik, mint szürke szamár a ködben, majdnem követhetetlenül. És mi ezen gondolatokat szeretnénk olvasni? Képtelenségnek tűnik. Hiszen ha a saját gondolataimat szeretném hallani, olvasni sokszor még az sem megy.
A gondolatok nem irányíthatóak, vagy csak nagyon nehezen. Kérem, a Kedves Olvasót a cikk végéig NE gondoljon a RÓZSASZÍN ELEFÁNTRA. Tetszik érteni? Na, ez itt a gond. Túl sok, túl sokféle. Egy döntés meghozatalához több millió gondolatot emésztünk és rangsorolunk. Agyunk a legmodernebb számítógépnél is milliárdszor gyorsabb, precízebb műveleteket hajt végre a mi beleszólásunk nélkül. Mégis van egy csöppnyi esély, hogy a metakommunikációs gyakorlatokon kívül, megtanuljuk a gondolatolvasás művészetét.
Képtelenség, vagy mégsem?
A legközvetlenebbül saját gondolatainkkal talán álmunkban találkozunk. Képekben, színekben, formákban adott esetben, illatokban törnek ránk azok a tudatos-agy alatti gondolatok, amiket az agy már nem bír, vagy épp nem akar megemészteni. Arra következtethetünk, hogy a gondolat-szikra imígyen valamiféle villámképpé áll össze, amit meglátunk, meghallunk, megérzünk, és e szerint cselekszünk, beszélünk. Lásd: tapasztalat és személyes vélemény. Ahhoz, hogy a gondolatainkat vagy másokét olvasni tudjuk, tulajdonképpen képolvasóra lenne szükségünk. Az eredményt gyorsan végigfuttatva a belső monitoron ismét a gyerkőc felé fordultam kíméletlen felnőtt agyammal.
[stextbox id=”portal”]
A gondolatolvasás nem foglalkozás, Picúr!
Csak azért nem, mert te ezt gondolod!
[/stextbox]
És igen. A gyerek, gondolatot olvasott. Bár nem ismeri a pszichológiát, nem tanulta meg az ember teljes mimika és gesztus tárát, nem járt metanyelv kurzusra és azt sem mondhatnám, hogy az aurámból olvasta ki a tényt, de valahonnan mégis tudja, hogy én azt gondolom, hogy ez bizony nem foglalkozás. Vajon csak azért, mert ez mondom? Hazudhatnék is. Persze ez a gondolat, még nem zárja ki a lehetőséget. Lehet gondolatot olvasni vagy sem?
Mit gondolsz?
